Kobraliliom

Kobraliliom–elgondolkodtató név ez egy növény számára, melyet különleges megjelenésének köszönhet! Az Egyesült Államok nyugati partvidékén lápokban és hegyi lejtőkön fordul elő tengerszinten és onnan fölfelé, egészen 2600 méteres magasságig. Élőhelyét tekintve a növény kedveli a hűvös klímát, gyakorta nő hidegvízű patakok mellett. Ezt tartásában is figyelembe kell venni, ugyanis a növény gyökérzete igényli a megfelelően hűvös klímát. Tartása nem mondható egyszerűnek, de néhány alapszabályt betartva páratlan szépségű növényeket nevelhetünk. Ezen alapszabályok közé tartozik például a forró, nyári napokon hűtött vízzel való locsolás, a növény árnyékolása, a megfelelő teleltetés biztosítása. Ritkasága mellett a növényre jellemző lassabb mértékű növekedése is közrejátszi k abban, hogy az magasabb árkategóriába tartozik. Virágozni csak az idősebb példányok szoktak tavasszal. Szaporítása magvetéssel és a sarjnövények anyatőről való leválasztásával történhet. Érdekesség, hogy a növény levele a fejlődése során 180 fokban megcsavarodik. A kifejlett, rovarfogásra alkalmas levél két lebenyből álló nyúlványt visel (hasonlóan egy kígyó villás nyelvéhez). Ennek a képletnek a rovarok csalogatásában és a csapda bejáratához való vezetésében van szerepe. A módosult, rovarfogásra specializálódott levél nyílása a lebenyes nyúlvány eredésénél található az alsó oldalon. A levél terminális szakasza (kígyó feje) megnagyobbodott, rajta átlátszó „ablakocskák”, pontosabban pigment-szegény területek találhatók, amelyeken az átszűrődő fény összezavarja az áldozatul esett rovart, majd az a levél által alkotott verem mélyére zuhan. Az áldozatot baktériumok és más mikroorganizmusok bontják le, ezután a növény felszívja a szükséges tápanyagokat.

Darlingtonia californica

Igen erőteljes, ellenálló növények! A növényeket jó sarjadzási képesség jellemzi, az ültetőközegben kúszó indáikon gyakran nevelnek új, fiatal egyedeket, melyekkel szaporításuk történhet! A magról történő szaporítás esetén a magvakat 5 hétre hűtőbe kell helyezni, ezáltal biztosítva az eredményes csírázáshoz szükséges hideghatást! A növényeket 0-10 fok között, világos helyen, közegüket nedvesen tartva teleltessük!