Harmatfüvek tartása

A harmatfüvek (Drosera) az Antarktisz kivételével az összes kontinensen megtalálhatók, ugyanakkor a legnagyobb fajgazdagságot a trópusokon érik el. Kialakulásuk feltételezhetően dél-afrikai vagy ausztráliai eredettel jellemezhető, a dél-amerikai fajok pedig Ausztráliából való szétterjedéssel kerülhettek az új kontinensre. Képviselőiket nagymértékű változatosság jellemzi mind méretben, alakban és életmódban egyaránt: míg egyesek a talajon leveleikkel tőlevélrózsát alkotnak, mások kicsiny fácska formájúra nőnek, megint mások pedig hosszú és fonálszerű levelekkel rendelkeznek. Emellett ismertek törpe méretű, sőt gumóból kihajtó, bokorszerű fajok is. A mérsékelt övben élő képviselőik a téli hideg időszakot telelőrügybe visszahúzódva vészelik át. Magyarországon a harmatfüvek nemzetsége 1 fajjal (Drosera rotundifolia) képviselt, mely védett tőzegmohalápjaink jégkorszaki maradványnövénye. A harmatfüvek a nagyfokú változatosság ellenére egy dologban azonban megegyeznek: mindannyiuk ragadós, légypapírszerű csapdával rendelkezik. A névadó, ragadós harmatcseppek termelését a leveleken elhelyezkedő, nyeles mirigyszőrök (tentákulumok) végzik. A tentákulumok a ragadós váladék előállításban, a préda megemésztésben, majd az ezt követő tápanyag-felszívásban vesznek részt. A leveleken található mirigyszőrök aktív mozgásra képesek, azok az elejtett áldozat felé mozdulnak, ezzel biztosítva a minél szélesebb felületi kapcsolat kialakítását és így az emésztés és tápanyag-felszívás hatékonyságának maximalizálását. Zsákmányvizsgálatok alapján kiderült, hogy a harmatfüveknek legtöbbször kétszárnyú rovarok (legyek, szúnyogok) és a talajon élő ugróvillások esnek áldozatul. A préda csalogatásában szerepet játszik a növények egyedi, pirosló színezettsége és a harmatcseppek napfényben való csillogása, mely igen vonzó a rovarok számára. Az általában apró, színes virágaikat hosszú és vékony virágszáron, magasan a ragadós levelek szintje felett hozzák, ezáltal elkerülve a beporzó rovarok zsákmányul ejtését.

A legnépesebb trópusi fajok csoportjára (pl. Drosera spatulata, Drosera capensis, Drosera madagascariensis) azonos irányelvek vonatkoznak, tartásuk hosszútávon sem okoz különösebb gondot: egész évben 15 °C feletti hőmérsékletet (leginkább 30-35  °C -on érzik jól magukat) és magas páratartalmat kívánnak. Teleltetni nem kell őket, egész évben aktív növekedésben vannak. Ültetőközegük folyamatosan vizes kell hogy legyen, így egész évben cserepük 2 cm mélyen lágy vízben állhat. Szeretik a közvetlen napsütést, ebből igyekezzünk a lehető legtöbbet biztosítani részükre, mert igazi színeik csak ebben az esetben nyilvánulnak meg! Átültetni 2 évente elegendő őket, ültetőközegük rostos mohatőzeg és némi kvarchmok keveréke legyen! Amennyiben a levelek végéről eltűnnek a névadó ragadós cseppek, úgy a kiválasztott hely alacsony páratartalmú! Nagyszerű megoldás, ha több növényt cserepestől egy széles, lágy vízzel töltött műanyag tálcába állítunk az állandóan magas páratartalom biztosítása érdekében. Ugyanakkor kiváló terráriumi növények, szinte mindegyik fajuk kitűnően érzi magát egy igényesen kialakított floráriumba ültetve! Ha nincs kéznél floráriummá alakítható terrárium, akkor egy nagyobb befőttesüveg is jó szolgálatot tehet a magas páratartalom biztosítása érdekében egy-egy növény esetében. Figyeljünk a rendszeres szellőztetésre és légmozgásra a gombás megbetegedések elkerülése érdekében! Szaporításukat leginkább magvetéssel célszerű végezni, a meglehetősen apró magokat csak egyszerűen el kell szórni vizes tőzeg tetejére és a magvetést minél naposabb, egyenletesen meleg (30 °C) helyre tenni.

A trópusi harmatfüvek csoportjába tartozik az alábbi három, előfordulása miatt queenslandi nővérnek nevezett faj: Drosera adelae, Drosera prolifera, Drosera schizandra. Tartásuk közel azonos és megegyezik a trópusi fajok általános tartásával az alábbi kivétellel: ne tegyük ki őket közvetlen napsütésnek, inkább árnyékosabb és magasabb páratartalmú helyen neveljük őket!

Csakugyan a trópusi fajok között tartunk számon egy különleges csoportot, a „petiolaris” harmatfüveket (pl. Drosera paradoxa, Drosera lanata, Drosera falconeri). Ezek a fajok Észak-Ausztrália lakói, ahol sok esetben mészmentes homokon nőnek. A növények egyedi jellegzetessége, hogy a tövük rendszerint gyapjas vagy szőrös, emellett a leveleik megnyúltak, továbbá a meglehetősen hosszú levéllemez végén jelenik meg a tentákulumos rész. Ezeket a növényeket télen legalább 15 °C kell tartani, ugyanakkor a nyári forróságtól és intenzív napsütéstől óvni kell! Öntözésük során az ültetőközeg állandóan vizes legyen, de ne álljon a növények cserepe alatt folyamatos jelleggel a lágy víz!

A törpe harmatfüvek (pl. Drosera platystigma, Drosera dichrosepala, Drosera omissa) Ausztráliából származnak és kis méretük (1-2 cm) miatt egyediek a harmatfüvek körében. Jellemzőjük, hogy többedmagukkal telepeket alkotnak és ősszel a növény rozettájának közepén megjelenő sarjrügyekkel jól és gyorsan szaporíthatók: a rostos mohatőzeg tetejére szórt rügyek rövid időn belül csíráznak. Ezeknek a növényeknek is biztosítsunk minél több közvetlen napfényt, mert színeződésük ebben az esetben lesz a leglátványosabb. Tavasztól ősz végéig folyamatosan állhat víz a növények cserepei alatt, ellenben télen csak időszakosan (1-2 hetente) szívassuk fel alulról az ültetőközegüket!  Ültetőközegük elengedhetetlen alkotóeleme a rostos tőzeg mellé megfelelő arányban kevert mészmentes kvarchomok.

A szintén Ausztráliából származó, akár bokorméretű gumós fajok (pl. Drosera rupicola, Drosera menziesii, Drosera stolonifera) életciklusa két szakaszra tagolható: a nyugalmi szakaszukban (tavasz – ősz) a gumókat szárazon, 10-15 °C-on tartjuk (akár az ültetőközegből kiemelve) ellenben a növekedési szakaszukkal (ősz – tavasz), melynek során folyamatos öntözés mellett 20-25 °C-ot biztosítunk részükre. Ültetőközegükbe a rostos mohatőzeg mellé szintén mészmentes kvarchomok is keverendő! A gumókat kb. 2 cm mélyre kell ültetni, szemükkel (kis kör alakú kitüremkedés) felfelé. Szaporításuk az új kis gumók leválasztásával lehetséges, amely az átültetéskor végezhető a legeredményesebben.

A télálló fajok (pl. Drosera rotundifolia, Drosera anglica, Drosera filiformis)  mástípusú bánásmódot igényelnek, mint a trópusi területekről származó rokoniak. Az ebbe a csoportba tartozó növények a tél közeledtével visszapusztulnak és markáns telelőrügyet fejlesztenek, amelyből a következő tavasszal hajtanak ki. Egész évben napos helyen a szabadban tarthatók, a lakásban való tartás (kiváltképp télen) végzetes számukra! A tavasztól késő őszig tartó időszakban cserepük alatt folyamatosan lágy víz álljon, ellenben a téli nyugalmi időszak alkalmával inkább csak nedves, majdhogynem száraz legyen! A Drosera filiformis nagyméretű telelőrügye kimondottan érzékeny télen a nedvességre, túl nedves talajban könnyen kirothad. Talajuknak megfelelő a natúr rostos mohatőzeg, némi kertészeti perlittel keverve, ugyanakkor minden fajuk jól érzi magát élő tőzegmohába ültetve is. Szaporításuk magvetéssel lehetséges: a kisméretű magokat takarás nélkül rostos mohatőzeg tetejére szórjuk és a magvetést 5 hétig tartó 5-10 °C-on történő hidegkezelésnek vetjük alá.

TÖMÖREN - RÖVIDEN:

Elhelyezés:
  • Terrárium (florárium)
  • Szoba; ablak közelében egy szélesebb, vízzel teli tálcába állítva a cserepet
Hőmérséklet:
  • Egész évben szobahőmérsékleten tarthatók
  • Optimális tartomány: 20 – 35 °C
  • Fagytól óvni!
Páratartalom:
  • Minimum: 50%
  • Maximum: 90%
Öntözés:
  • Lágy víz (esővíz, ioncserélt víz)
  • Alulról felszívatva az öntözővizet
  • A növény cserepe alatt folyamatosan, 2 cm magasságban állhat víz
Fényigény:
  • Közvetlen napfény
  • Minél több természetes eredetű fény biztosítandó
  • Teljes napfényben alakítják ki jellegzetes színezettségüket
Ültetőközeg:
  • Rostos mohatőzeg önmagában alkalmazva
  • Mészmentes kvarchmok és rostos mohatőzeg keveréke az igényesebb fajoknak
Teleltetés:
  • Nem szükséges
  • Egész évben szobahőmérsékleten tarthatók
  • Minél több természetes napfény, egyenletesen meleg hőmérséklet és folyamatos vízellátás szükséges